Kecskeméti kirándulás az UNION Biztosító támogatásával


Az UNION Biztosító jóvoltából a Fejér Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat II. számú, mezőfalvai szakmai egységében nevelkedő gyermekek kiránduláson vehettek részt, 2016. október 22-én.

Külön busz vitte a csapatot Kecskemétre. Két csoportban, először a Kiskunsági Természetvédelmi Múzeumot nézték meg, ahol a tájegységre jellemző madárféléket láthattak kiállítva és fényképeken. A következő program az Animációs Stúdió megtekintése volt. Ott meghallgathattak egy előadást a stúdió létrejöttéről, majd három rövid mesét néztek meg, amiket ebben a stúdióban készítettek. Az ízletes és kiadós ebéd után a Hangszer Múzeumba látogatott a két csoport, ahol a gyerekek sokféle hangszerrel ismerkedhettek meg és ki is próbálhatták őket. Felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt tetszett, mert régi értékes és ritka hangszereket láthattak ott. Az utolsó program a Planetárium volt. Itt is érdekes előadáson vehettek részt a gyermekek. Az égbolton látható csillagképekről, a tejútról és még sok érdekességről beszélt az előadó. Utána egy látványos lézerparádé szórakoztatta a nézőket. Késő délután fáradtan de, élményekkel gazdagon tért vissza a csapat a lakásotthonba. 

Köszönjük az UNION Biztosító munkatársainak, hogy ilyen színvonalas és élménygazdag programon vehettek részt a gyermekek. 

 

   
 
   
 
   
 
   
 
   

   
 
  
Oldal nyomtatása
 
 
 
NeoSoft